Visszatér korábbi játékunk, az Állítsd össze a kezdőcsapatot rovat! Szurkolóink mostantól minden meccsre összeállíthatják az általuk favorizált kezdőcsapatot, így természetesen a Videoton elleni rangadóra is.
Arra kérjük a drukkereket, hogy a csapatukban a kapus mellett négy védő, négy középpályás és két csatár legyen.
A Ferencváros védője szerint ősszel bizonyították, hogy állják a sarat a Videoton ellen.Átlagosnál magasabb lépcsőfoknak tekinti a Videoton elleni szombat esti – 19.30 órakor kezdődő – kilencven percet Balog Zoltán, olyan akadálynak, amelyet jó lenne sikerrel venni. A Ferencvárosban évek óta megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó védő nem dimenzionálja túl a meccset, a pontok számolgatása helyett arra összpontosít, hogy csapata minden tavaszi mérkőzését megnyerje – emellett őszintén hisz benne, nemcsak a hétvégén, hanem a bajnokság hajrájában is megszoríthatják a székesfehérváriakat.
Szombat este fél nyolckor a bajnokság egyik legnagyobb rangadóján a zöld-fehérek az éllovas Videotont fogadják az Üllői úti Albert-stadionban. A találkozót élőben közvetíti a Duna Televízió.
Utánpótlás csapataink felemás eredményeket értek el a legutóbbi fordulóban. A legmegbízhatóbb teljesítményt az U 13-as együttes nyújtotta, a fiatalok a Debrecent verték 4-0-ra. Ugyancsak nyert az U 14-es, az U 15-ös és az U 17-es csapatunk.
Mester Tamás átigazolásakor a két Egyesület úgy állapodott meg, hogy barátságos mérkőzésre Kozármislenybe érkezik az FTC NB I-es csapata, azzal a kikötéssel, hogy a fővárosiak kötelesek legerősebb összeállításukban pályára lépni.
Értesítjük kedves szurkolóinkat, hogy még ma 18 óráig lehet kezdvezményesen megvásárolni a jegyeket a szombati Videoton elleni bajnoki mérkőzésre. Csütörtöktől már az eredeti áron lesznek kaphatók a belépők. Az elővételben váltott jegyeket akár 30 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni. Ma szinte egész nap hosszú sorok kígyóztak a pénztár előtt.