Tóth Bence: Nyerni akarunk a Videoton ellen, de nem téma a bajnoki cím2011.03.10. 15:26, 100%Fradi

Tóth Bence tavasszal eddig minden tétmeccsünkön csereként lépett pályára és ezeken a találkozókon rendre jó teljesítményt nyújtott.
- Én is úgy érzem, hogy tudtam lendíteni a csapat játékán, jólesett, hogy a mester megdicsért, mondta, hogy jó amit csinálok, csak így tovább - kezdte Tóth Bence. - Persze jobb lenne, ha 90 percet lehetnék a pályán, többet tudnék nyújtani, de az is előfordulhat, hogy kezdő leszek és nem úgy megy majd. Mindenesetre ez a pár meccs jót tett az önbizalmamnak. Nem vagyok egyáltalán csalódott, hozzászoktam már, hogy csereként kell bizonyítanom. Attól függetlenül, hogy csere vagyok, érzem a bizalmat és látom, hogy komolyan számolnak velem.
A Fradit csak akkor hagyom el, ha elküldenek
- Télen felmerült, hogy esetleg kölcsönbe megyek én is, de úgy vagyok vele: a Fradit csak akkor hagyom el, ha elküldenek. Persze nehéz megítélni, hogy mi lett volna a jobb, lehet, hogy máshol minden meccsen kezdő lennék, de nem biztos, hogy ugyanilyen munkát tudnék végezni. Kevesen vagyunk, egy formaingadozás, eltiltás vagy sérülés miatt könnyen oda kerülhet az ember, itt most mindenki a tűz közelében van. Úgy érzem, hogy a nehézségek még jobban összekovácsolták a csapatot, de hosszútávon mindenképp megoldást kell találni a kialakult helyzetre.
Óriási bravúr lenne az első hely
- Nem beszélünk a bajnoki címről, ez nem reális, óriási bravúr lenne, ha mi végeznénk az első helyen. Természetesen szeretnénk legyőzni a Videotont, de ha ez sikerülne, még akkor is három pont lenne a hátrányunk. Nem tudom, hogy kezdő leszek-e vagy sem, ugyanannyi az esélyem, mint bárki másnak, remélem, hogy számol velem a mester, nagyon szeretnék játszani.
|