A Fehérvár után a Miskolc jutott be szerdán a jégkorong ob I fináléjába, miután az elődöntő utolsó, ötödik felvonásán 5-1-re legyőzte a vendég Ferencváros együttesét.
A Nemzeti Sport információi szerint Csank János lesz a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót vezetőedzője. A legutóbb az NB I-es ZTE-nél dolgozó szakember másfél évre ír alá új csapatához. Az NB II Nyugati csoportjának második helyén álló Gyirmótot Soós Imre irányította, aki azonban a szombat esti Pálhalma elleni, csalódást keltő 0–0-t követően felajánlotta lemondását, amit a klub vezetősége elfogadott.
A kézis lányok remek szereplésének köszönhetően a csapat március 31-én hazai pályán a KEK-döntőért küzdhet. Mint ismert, aznap NB I-es labdarúgó csapatunk is játszik, ráadásul hazai pályán, a Vasas ellen. Mivel a két találkozó üti egymást, ezért klubunk időpont változtatásokat kezdeményezett.
Kis szerencsével Lisztes Krisztián is feliratkozhatott volna a gólszerzők közé a PMFC elleni bajnokin, ám második félidei lövése nem sokkal elkerülte a kaput. Rutinos játékosunk a győztes találkozót követően már a Honvéd elleni fővárosi rangadóról is beszélt.
A Ferencváros feljelentette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) a Regginát, mert szerinte az olasz másodosztályban érdekelt klub 300 ezer euróval tartozik neki.
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága módosította NB II-es csapatunk egyik bajnoki mérkőzésének időpontját. A Nyugati csoportban televíziós közvetítés miatt április 4. helyett április 25-én, 18 órakor rendezik meg az FTC II–Baja találkozót.
Józsi Györgyöt a hétvégi bajnokin egy szerencsétlen ütközést követően kellett lecserélni. A középpályás kézfeje könnyebben sérült meg, így két nap pihenőt írt elő számár az orvosi stáb, de szerdától már ismét a csapattal készülhet. (fradi.hu)